2014. augusztus 31., vasárnap

Lezajlott az I. Nyílt Veszprémi Kubb Kupa

2014.08.24-én újabb történelmi napnak lehettek tanúi mindazok akik kilátogattak a veszprémi Betekints völgybe, hiszen itt került megrendezésre az I. Nyílt Veszprémi Kubb Kupa! Az előzetes jelentkezések alapján 23 csapat kezdte meg a versenyzést a felállított pályákon és rendkívül fordulatos mérkőzéseken dőltek el a helyezések és szerezte meg a kupát a győztes csapat!
          De azért nem volt ez egy sima menet, hiszen az idei nyár is gazdag voltmeglepetésekben az időjárást illetően és nem volt ez most sem másként. Szombaton este elkezdett esni, majd szakadni az eső és bizony felmerült a kérdés egyáltalán alkalmas lesz-e a terület a verseny lebonyolítására. De nem adtuk fel a reményt és bár vasárnap hajnalban még esett, de reggelre már kéklett az ég és ugyan több helyen kacsák úszkálhattak volna a parkban, de sikerült felállítani 12 pályát.
          Külön köszönet a Kolostorok és Kertek Kft támogatásának, akik a versenyre a legjobb magasságúra vágták a füvet és Marcsi a büfében arról is gondoskodott, hogy senki ne maradjon éhes vagy szomjas :)

         Reggel korán már pálya kijelölő csapatunk vidám nevetése töltötte be a völgyet és kívánt mosolygós jó reggelt a környéken lakóknak! Majd elkezdtek érkezni a csapatok, gyors sorsolás után jöhetett a hivatalos megnyitó ahol örömmel köszönthettünk csapatokat a helyieknek számítók mellett Mohácsról, Budapestről, sőt külhonból is, akik annyira népszerűek lettek, hogy a megyei lap is közölt fotót az olasz falusi csapatról ...
        Aztán már csak a hangos csatakiáltásokat, kubb csattanásokat, sziszegéseket és néha a döbbenet néma hangját lehetett hallani egy-egy dobás után, miközben a Nap egyre magasabbra kúszott az égen és kialakult a főtábla és a vigaszág szereplőinek listája. Eljött a csatáknak az a része, amikor már csak a győzelemmel lehet tovább menni, nem számolgathatsz pontokkal, mint a csoportban, csökken a hibázás lehetősége, az adrenalin magasabbra emelkedik, a füledben áramló vér harci indulót lüktet, koncentrálsz és hajítasz, mert tudod, hogy a győztes mindent visz :

Majd örömmel kiáltsz fel vagy egy kicsit szomorkás hangulatban várod, hogy talán a vigaszágon újra versenybe kerülsz, de legalábbis a helyosztókon előrébb végzel a következő ütközetek során.
Persze azért ebben van némi túlzás, hiszen a legtöbben "csak" játszani jöttünk és jól érzeni magunkat!
Ahogy haladunk előre az időben  úgy kezd egyre inkább kirajzolódni, hogy ki mire számíthat még a nap folyamán.  Aztán eljutunk a döntőbe jutáshoz és a négyben már csak a WeKing, a King Hunters, a Kubbikusok és Kubb I Knock csapat van, ahol majdnem meglepetés születik, de aztán a több gyakorlás és nagyobb verseny tapasztalat diadalmaskodik és a Weking 2:1-re győz a Kubb I Knock fölött, míg a másik ágon a King Hunters legyőzi 2:0-ra a Kubbikusokat. A bronzért tehát a Kubbikusok és a Kubb I Knock küzd meg, a végső győzelmet jelentő első helyért pedig elindul a vadászat a királyokra vagyis Weking - King Hunters csata következik.
A bronzot bezsebeli a Kubb I Knock csapat, de hogy mi lett a döntőben, ahhoz érdemes megnézni ezt a kisfilmet:

Ahogy a képsorok is bizonyítják nagyszerű volt a hangulat, gyönyörű a környezet, a versenyzők pedig úgy köszöntek el, hogy mindegy mikor lesz a következő ők itt lesznek, mert a Kubb vagy vikingsakk egy szuper játék!

2014. július 21., hétfő

Sporttörténelmet írtak a veszprémi vikingek Berlinben!

Igen, a cím nem kacsa, hanem valóságos sporttörténelmet írtak a veszprémi vikingek a 2014-es berlini Kubb Európa Bajnokságon!

               Az Első Magyar Kubb Egyesület tagjaiból álló Weking elnevezésű csapatunk 9 nemzet, 78 induló csapata között képviselte rendkívül tisztességesen Magyarországot és azon belül Veszprém városát, hiszen a tavaly alapított egyesület tagjai a rendkívül előkelő 18. helyet szerezték meg az erős mezőnyben, ahol többszörös világbajnokok, Európa bajnokok és nemzeti bajnokok vártak ránk kiélezett fogakkal!
             A csoportban rögtön a többszörös világbajnokkal kellett kezdenünk, akiket sikerült meglepni, hiszen méltó ellenfelekként tudtunk tőlük szerezni 2 pontot, sőt volt olyan helyzet, ahol még a nagyobb meglepetés is benne volt, de aztán győzött a versenytapasztalat. A csoportban ezekután pontveszteség nélkül hoztuk a második helyet és az elért eredmény alapján 20. csapatként vártuk a folytatást, ahol aztán jött az Európa bajnok és nem véletlenül lett az, mert esélyt sem adott a csapatunknak.
         Majd sorsolási rendszernek köszönhetően még újabb és újabb rendkívül izgalmas mérkőzések után sikerült megszerezni a 18. helyet a kifejezetten melegnek mondható időben!

Hamarosan jönnek a részletek, képek talán még egy kisfilm is :)

Addig két kép azokról akikre büszkék vagyunk:
Az elnök és a csapat

A Weking a tanúsítvánnyal 

Sporttörténelmet írtak a veszprémi kubbosok!

Igen, megtörtént!
       2014. július 19-én Berlinben sporttörténelmet írt a veszprémi Weking kubb csapat! A tavalyi évben alapított Első Magyar Kubb Egyesület tagjaiból álló csapat, méltón képviselte Magyarországot és azon belül Veszprémet a negyedik alkalommal megrendezett Kubb Európa Bajnokságon, hiszen a nagyon erős mezőnyben a 18. helyezést sikerült elérni!
Már a csoportban összekerültünk a többszörös világbajnokkal, akikkel szemben várakozáson felül sikerült 2 pontot zsákmányolni, de azt követően pontveszteség nélkül sikerült második helyen zárni a csoportot és az elért eredmény alapján 20. helyre lett rangsorolva a magyar csapat! A folytatásban jött az Euópa bajnok csapat és ők bizony megálljt parancsoltak lelkes csapatuknak :( De itt azért nem állt meg az élet és a különleges szervezésnek köszönhetően további  mérkőzéseket kellett megvívni, aminek az eredményeként a Weking a 18. helyen zárta a megmérettetést!
Most jöjjön két kép és hamarosan egy részletesebb beszámoló egy rövid filmmel kiegészítve!
Szóval akikre büszkék vagyunk:

Az elnök és a csapat :)

Az eddigi legsikeresebb magyar kubb csapat :)



2014. július 10., csütörtök

Európa Bajnokságon indul egy csapatunk!

A fejlődés újabb pontjára érkezett az Első Magyar Kubb Egyesület, hiszen tagjaink közül 3 fő elindul a Berlinben megrendezésre kerülő Európa Bajnokságon. A csapat a Weking nevet viseli, tagjai pedig: Salamon Péter, Szíjjártó Róbert és Végh Zoltán.
Az időpont: 2014.07.18-20.
A hírt már a sajtó is felkapta :)
Kubb avagy viking sakk az ATV műsorában

Sok sikert a fiúknak, a biztonság kedvéért és tapasztalat szerzés céljából én is elkísérem őket!

2014. június 11., szerda

Jöjjenek a bajnokok

Nos kedves barátaim! Pünkösd hétfőn a Vidám Völgy elnevezésű családi nap keretein belül megrendezett hivatalos I. Magyar Kubb Kupa győztes csapata a Weking!
Íme egy kis összefoglaló róluk, aztán beszámolok majd a többi eredményről is :) Most kattintsatok az alábbi linkre:

2014. június 4., szerda

Kupával indul a szezon

Kedves Barátaink!

Veszprémben a Vidám Völgy Családi Nap kupával indul a Kubb szezon, ráadásul nem akármilyen programokkal:

2013. szeptember 10., kedd

Kubb Club Veszprém nyárzáró videó

Elkészült a Szijjas Pictures legújabb filmje a veszprémi Kubb Club nyárzáró délutánjáról! Öveket bekapcsolni, képet kinagyítani, hangot feltolni! A munkahelyükön fejhallgatóval megnézők figyelmét felhívjuk, hogy tájékoztassák előre munkatársaikat, hogy a görcsösnek tűnő fetrengésük nem valamilyen hirtelen támadt rosszullétből származik, hanem.....